CÍMOLDAL AKTUALITÁSOK GALÉRIA KAPCSOLAT
2017.09.26. Kedd
 

Támogatók

1_1.jpg

Társoldalunk
Munkatestületek / "Adj esélyt az életnek"

Kismamák a figyelem középpontjában

Az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány szervezésében és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségházban három napon át tartó pre- és perinatális képzést tartottak azzal a céllal, hogy felhívják a kismamák körül tevékenykedő szakemberek figyelmét arra a statisztikailag alátámasztott tényre, hogy annak az anyukának, akit kevésbé visel meg a szülés, megnő a gyermekvállalási kedve. Az előadók neves magyarországi orvosok és szakpszichológusok voltak.

A szabadkai Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány szakmunkatársától, Ricz Dencs Tündétőlmegtudtuk, hogy a szervezet évekkel ezelőtt a szabadkai egészségügyi személyzet számára tartott pszichológiai továbbképzéseket. Mint mondja, azoknak az előadásoknak a sikerén felbuzdulva és a Dr. Hadzsy János Egészségház meghívására jöttek el most Topolyára. Fontosnak tartja, hogy Topolyának egy olyan szülészete legyen, ahová szívesen és félelem nélkül mennek be a szülni vágyó nők. Az, hogy milyen körülmények között látjuk meg a napvilágot, meghatározó a személyiségünk fejlődése szempontjából, illetve a további gyermekvállalási kedvünket is befolyásolhatja az élmény, mondja Tünde. Egy gyermeknek kellemes légkörben, megfelelő környezetben, jó kezekben, a baba és az édesanya kompetenciáit figyelembe vévő szakemberek segítségével kell megszületnie.  

Joó Horti Lívia 2006 óta programigazgatója a vajdasági szinten tevékenykedő, szabadkai székhelyű alapítványnak. Mint mondta, ezzel a képzéssel az MNT demográfiai akciótervének egyik programja valósult meg Topolyán. Annak ellenére, hogy a topolyai szülészetnek nincs műtőszobája — tehát csak természetes úton lehet világra segíteni a babákat —, azt szeretnék, hogy az egészségház vonzó legyen a kismamák számára, és bátran válasszák szülésük helyéül. Lívia elmondása szerint az a cél, hogy növekedjen a Topolyán szülők száma, és hogy a fiatal anyukák felemelő, pozitív élményként éljék meg gyermekük világrahozását.

A budapesti szülész-nőgyógyász, Bálint Sándor pályájának utóbbi huszonöt évében ismerkedett meg az alternatív szülészeti módszerekkel, melyek szemléletbeli váltást jelentenek, mondja. A várandósságot és a szülést egy természetes folyamatként, a legértékesebb kincsként, az asszonyi test csodájaként kell fölfogni, véli Sándor. Ha egy állapotos nő biztonságban érzi magát a szülőotthonban, ha megfelelő szaksegítséget kap, akkor nem szenved vagy szorong sem a szülés előtt, sem utána, és elhiszi, hogy a teste képes megnyílni. Ez a kulcsa minden jó szülésnek, melyre a természet kilenc hónap alatt megfelelően fölkészíti a kismamákat.

Nemcsak az orvosok, hanem az asszonyok szemléletváltására is szükség van, nyilatkoztaAndrek Andrea perinatális pszichológus. Azt tapasztalja, hogy a nők közül egyre többen ragaszkodnak a császármetszéshez, félnek a természetes szülés kockázataitól. Könnyebbnek, fájdalommentesebbnek tűnik számukra a mesterséges szülés. Mint mondta, az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány ebben is segítséget szeretne nyújtani a várandósoknak.

Cservenák Péter szülész-nőgyógyász, a topolyai szülészotthon szakorvosa elmondta, hogy Topolyán ebben az évben eddig nyolcvanegy baba látta meg a napvilágot. Péter szerint az az előnye a kis szülésszámnak, hogy az osztály dolgozói több időt tudnak szentelni a kismamáknak, illetve a fertőzés veszélye is kisebb, mint egy olyan kórházban, ahol évente több ezer gyermek jön világra. Elmondása szerint a topolyai szülészet bababarát és családcentrikus, mindannyian igyekeznek a kismama igényeihez alkalmazkodni. A bábaasszonyok és az orvosok is megtesznek mindent annak érdekében, hogy a hölgyek pozitív élményként éljék meg az első szülésüket. Ezzel is szeretnék további gyermekvállalásra ösztönözni a kismamákat. Cservenák Péter szerint az a legfontosabb erélye egy szülésznek, ha figyelmet, tiszteletet és türelmet tanúsít a szülő nővel szemben.

Forrás:http://hetnap.rs/cikk/Kismamak-a-figyelem-kozeppontjaban-16781.html




Pre- és perinatális képzés vette kezdetét az MNT támogatásával az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány szervezésével a topolyai dr. Hadzsi János egészségház szülészeti osztályán. A magyarországi előadók célja, hogy a kismama körül tevékenykedő szakembereket érzékenyebbé tegyék, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy az az anyuka, akit kevésbé visel meg a szülés előbb fog újra gyermeket vállalni.

Forrás:http://pannonrtv.com/web/?p=136074



Becslések szerint évente mintegy 200 ezer művi terhességmegszakítást végeznek az állami és magánklinikákon Szerbiában. Azoknak a várandósoknak, akik még nem döntötték el, hogy megtartják-e a gyermeket, segít a Magyar Nemzeti Tanács Demográfiai akciótervében kezdeményezett Adj esélyt az életnek! program.

Szerbiában még tabutéma az abortusz, a terhesség megszakítása. Az Adj esélyt az életnek! program keretében két hónapja lelki segélyhívó számot működtetnek a döntésképtelen terhes nőknek. Az egész napos ügyelet alatt tanácsokat adnak az önkéntesek. A 062/976-59-69-es telefonszámot egyre több férfi hívja.

„Szabadon elmondhatják, hogy mi a gond, minden problémájukat, hiszen teljes a titoktartás. Lehet, most úgy tűnik, hogy az abortusz az egyedüli, gyors és legjobb megoldás, de ez csak úgy tűnik, hiszen magával hozhat lelki traumákat, fizikai következményeket, melyek egy egész életen át tarthatnak, ezért nem éri meg” – emelte ki Varga Mercédesz, az Adj esély az életnek munkatestület tagja.

Az abortusz a nemzőképtelenség kialakulása mellett gyakran komoly mentális problémákat is okoz a nőknek. Egyesek akár rémálmokkal is küszködnek. Az orvos szerint ezért fontos a védekezés.

„Amennyiben mégis rászánja magát egy nő a terhesség megszakítására, akkor azért, hogy maximális és szakszerű segítségben legyen része, nemcsak orvosilag, hogy az esetleges nemzőképességét megőrizzük, hanem lelki támogatásban is segítjük, hogy ezen az egészen túltegye magát” – magyarázta dr. Cservenák Péter nőgyógyász.

A legtöbb terhességmegszakítást a harmadik gyermeküket már nem vállaló anyáknál végzik el. Ehhez a módszerhez folyamodnak azonban a fiatalkorú lányok is, ami a nemi felvilágosítás hiányára utal. A lányok egyébként, ha már betöltötték 16-ik életévüket, egyedül dönthetnek magzatuk sorsáról, annak 10 hetes koráig.

Forrás:http://pannonrtv.com/web/?p=122562



Az abortuszok megelőzése érdekében több akciót is szervez a Magyar Nemzeti Tanács életvédő, „Adj esélyt az életnek” elnevezésű munkatestülete.

Mai ülésükön részletezték egy segélyhívószám működtetését, céljuk ugyanis, hogy az érintettek vagy a potenciálisan érintettek széleskörű tájékoztatásával elérjék, minél kevesebb nő vállalkozzon a művi magzatelhajtásra. A tapasztalatok szerint az abortuszra vállalkozók nincsenek tisztában annak kockázataival, tartós biológiai és pszichológiai következményeivel, döntésük súlyával. A programok között szerepel majd még a fiatalok felvilágosítása, szórólap készítése és terjesztése, valamint a krízishelyzetben lévő nőknek való segítségnyújtás. Ennek egyik szegmense a 24 órán át elérhető SOS-szám, amelyet a www.csalad.rs honlapon is feltüntetnek- mondta Varga Mercédesz, a bizottság tagja.

„Válságterhességi tanácsadónk segítséget szeretne nyújtani azoknak a nőknek, akik nem tervezett terhességgel küszködnek, dilemmában vannak, vajon megtartsák a terhességet vagy sem. Ilyenkor sokszor egy beszélgetés is segít, tehát, hogy átbillennek-e arra az oldalra, hogy vállalják a terhességet, hiszen ilyenkor nem kell gyorsan dönteni, várjanak. Tehát ott van nekik még egy-két nap, egy-két hét, nem kell sürgősen dönteni. Ezenkívül azoknak a nőknek is igyekszünk segíteni, akik már átestek ilyen abortusztraumán.”

Forrás: http://pannonrtv.com/web/?p=110770



Te, aki várod a sorod a rendelőben, lehet, nem így tervezted… Krízisben vagy. Úgy látod, nagyon gyorsan kell dönteni, megoldani, előrejegyezni…

Várj!... Van idő, legalább néhány nap… Vizsgáld meg a következményeket! Informálódj! Az abortusz csak látszatra az egyedüli megoldás és a legegyszerűbb, leggyorsabb módszer. Valóban az abortusz a legjobb a számodra?

Legalább még 2 lehetőség áll előtted:

-          szülő legyél

-          örökbeadás.

Úgy érzed, nincs más választásod… A környezeted nyomására tennéd meg, de te igazából nem szeretnéd… Félsz…

Neked támogatásra van szükséged… nem pedig abortuszra. Hallgass a lelkiismereted hangjára! Szíved alatt dobog gyermeked szíve - életének 21. napjától, amikor még nem is tudtad, hogy ott van. Jövője a te döntéseden múlik. Ha nehéz is a helyzeted, de nem kilátástalan! VAN REMÉNY!

ÉLET.

AZ élet.

Igen, a TE életed, a TE történeted, de már NEM CSAK a TE életed. Harcold meg ezt a harcot, a TE harcodat!

Minden baba élni akar!

Nincs olyan gyermek, akit ne akarna valaki!

Meghallgatva, elfogadva… Ha most erre van szükséged, érted vagyunk, segíteni szeretnénk, ha kell névtelenül is:

SOS vonal: 062/976-5969 (24 órás segélyvonal)

E-mail: life024su@gmail.com

dr. Cservenák Péter szülész- nőgyógyász

elérhetőség: 0659616645

E-mail: dr.peter.cervenak@gmail.com



Az abortuszok magas száma is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy fogy a lakosság. A nagyszámú abortusz csökkenti a termékenységet, s növeli a sterilitás, spontán vetélés, koraszülés esélyét. Az emberi élet értékén alapszik minden. Az emberi lét önmagában értékes és megismételhetetlen csoda. Az „Adj esélyt az életnek” munkatestület célja életvédő programok létrehozása, amelyek kiterjedne az adoleszcens felvilágosítástól, a krízishelyzetben lévő nőknek való segítségnyújtásig.

A munkatestület céljairól és feladatairól bővebben itt olvashatnak.



A munkatestületi tagok elsődleges célul tűzték ki az életvédő, felvilágosító anyagok elkészítését, hiszen a Vajdaságban nagyon kevés számban találhatóak meg magyar nyelven. A fiatalok megfelelő tájékoztatása minnél előbb nagyon fontos.



A Magyar Nemzeti Tanács 2013 őszén hetedik stratégiai dokumentumaként fogadta el az MNT Népesedési Akcióterv 2013- 2017 dokumentumot, amely a vajdasági magyarság demográfiai helyzetelemzése mellett konkrét ajánlásokat is megfogalmaz annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösségre jellemző népességfogyást mérsékelni tudjuk.

A Népesedési Akciótervben keretein belül nagy szerepet kapnak az életvédő és felvilágosító programok megszervezése. A pre- és perinatális képzés célja a születés körül tevékenykedő szakemberek érzékenyítése a magzati lét, a várandósság, a megszületés és szülés lélektani hatásai iránt, hiszen születésünk és szülésünk körülményei egy életre meghatározóak. 

A képzés szakmai hordozója és szervezője: Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány

Šantićeva 27/a, 2400 Szabadka, Tel/fax: 024/687-620, E-mail: exspecto@tippnet.co.yu, Web: www.exspecto.org.yu

A képzés támogatója: Magyar Nemzeti Tanács

A képzésért felelős intézmény: Magyar Pre – és perinatális pszichológiai és orvosi társaság, Budapest

Előadók:

  • Andrek Andrea, pre – és postnatális szakpszichológus,
  • Dr. Bödecs Péter, szülész – nőgyógyász, pszichoterapeuta
  • Joó-Horti Lívia, pszichológus, pszichoterapeuta
  • dr. Varga Kata- phd piszichológus habitált egyetemi docens

 

A képzés három egységből épül fel (3x2 nap) a következő tematikával:

I.                   egység

sorszám

előadás megnevezése

óraszám

1

Szexualitás, termékenység, fogamzás interdiszciplináris megközelítésben. Női és férfi szerepeink.

 

 

 

3

2

Az egészséges várandósság élettana és lélektana. Az anyaság kezdete és az anya magzat kommunikáció.

 

3

3

 A kompetens magzat. A méhen belüli fejlődés motoros-, kognitív- és emocionális változásai.

3

4

Szülés, születés. A szülés testi és lelki történései. A megszületés élménye. 

3

 II.                egység

5

A korai fájdalom hatása a fejlődésre. Az intenzív koraszülött ellátás élettani és lélektani hatása. A fájdalom csillapításának lehetőségei.

3

6

Változás, veszteség, gyász és elengedés a perinatális időszakban. Trauma és személyiségfejlődés

3

7

A korai anya-gyerek kapcsolat és a kötődés. Kötődési mintázatok kisgyermek és felnőttkorban.

3

8

Fiúk, férfiak, apák – régi és új szerepek. Várandós apák. Apás-szülés, apátlan társadalom.

3

9

A csecsemő- és kisgyermekkori fejlődés és fejlődési zavarok a perinatális időszak történéseinek tükrében.

3

10

A perinatális időszak eseményeinek hatása az életperiódus

jellemző magatartási mintára. Öngyilkosság, drogfüggés, evészavarok stb. Transzgenerációs pályák.

 

 

3

 III.             egység

Sajátélmény – a további szakmai és egyéni szükségletek megfogalmazása, akcióterv elkészítése a szülészeti, - kismama osztály átalakítása, továbbfejlesztése

15

 

           A képzést olyan szakemberek számára szervezzük, akik primáris kapcsolatban állnak várandós nőkkel, újszülöttekkel, kisgyermekekkel és szüleikkel (szülész- nőgyógyász, neonatologus, szülésznő, újszülött osztályon dolgozó egészségügyi technikus, gyermekgyógyász, védőnő, pszichológus, egészségüggyel foglalkozó szakpolitikus). A résztvevők a képzés végén Elismervényt kapnak a megszerzett ismeretekről (erre azok jogosultak, akik hiányzása nem haladja meg a teljes képzés 10% - át). A képzés a résztvevők számára ingyenes.

          A képzésben részvevők száma: 20 fő

          A képzés nyelve: magyar

          A képzés anyagi vonzata: a résztvevők számára ingyenes

          A képzés helyszíne: Egészségház, Bulevar Božda Karađorđa 67, 34310 Topolya

          A képzés időpontja: 2014 tavasza- ősz között.       

 

 



Az "Adj esélyt az életnek" életvédő munkatestület célja különböző életvédő programok felkarolása.

A Magyar Nemzeti Tanács 2013-2017-es időszakra elfogadott népesedési akcióterve megvalósításáért felelős "Adj esélyt az életnek" munkatestület tagjai a következők:

  • Varga Mercédesz,
  • Holló Bea,
  • Dr. Cservenák Péter,
  • Sárcsevity Bea.


Az MNT által elfogadott Népesedési Akciótervben nagy szerepet kap az abortuszellenes intézkedések gondozása. Az "Ajd esélyt az életnek" életvédő munkatestület tagjai az első megbeszélésen szakmai vitát folytattak a célkitűzésekről és egyöntetűen kiemelték, hogy az abortuszok magas száma is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy fogy a magyar lakosság, a Vajdaságban. E térségben hozzávetőlegesen 3000 abortuszt végeznek évente. Fontosnak tartjuk az egy életvédő programokat, amelyek kiterjednek az adoleszcens felvilágosítástól, a krízishelyzetben lévő nőknek való segítségnyújtásig. Cél, hogy a nők nagyobb arányban döntsenek az élet, a magzat megtartása mellett.