CÍMOLDAL AKTUALITÁSOK GALÉRIA KAPCSOLAT
2016.12.06. Kedd
 

Támogatók

1_1.jpg

Társoldalunk
AKTUALITÁSOK
2014.12.29.
kolyokpezsgosl

A felnőttekkel együtt ünneplő gyerekeknek találták ki, de azok is fogyasztják, akik szeretnének ugyan koccintani, de alkohol nélkül. Az alábbi példa alapján jó munkahelyi köszöntő ital lehet a Kölyökpezsgő. A baj csak az, hogy az orvos szerző elolvasta a címkét is…

Az új év első munkanapján kis köszöntőt tartottunk a rendelőmben. Mivel a munkát nem akartam megzavarni alkohollal, úgy döntöttem, szeszmentes itallal koccintunk. Igen alkalmasnak tűnt erre a Kölyökpezsgő, amelyből nagyvonalúan a szamócás változatot választottam. Nem igazán néztem meg a feliratokat, szemüveg nélkül úgysem látom a kis betűket. Így történhetett, hogy csak utólag, iszogatás közben kezdtem el vizsgálgatni a címkét, mivel igen furcsa, mondhatnám penész íze volt a „finomságnak”.

A címke felirata egyébként szó szerint: Szamóca szénsavas gyümölcsital. A gyümölcsök zamata jól érvényesül ebben az elsősorban gyermekek számára összeállított gyöngyöző italban. A kicsik is „felnőttként” koccinthatnak az ünnepi asztalnál a palackba zárt Kölyökkel. Gyártja: Walton Kft. Budapest, Hungary. Összetevők: víz, szamócalé 12%, cukor, CO2 7 g/l, (E290), étkezési sav (E330), aroma, tartósítószerek (E202, E211, antioxidáns (E300), színezék (E124). A címkén szerepel még: Nem visszaváltható palack.

Mit rejt a címkefelirat?

Az adalékanyagokat illetően nézzünk utána egy kicsit az egészségügyi vonatkozásoknak! Az adalékok között szereplő összetevő, az E124 egészségkárosító (ez a színezőanyag Japánban tiltott komponens, allergén, nehézlégzést, légúti szűkületet okozhat – a szerk.). Az E330 (azaz a citromsav) rendkívül veszélyes, szájpenészt és szájgyulladást okozhat. Egyesek (gondolom, a gyártásban érdekeltek) erősen cáfolják és támadják azt a nézetet, hogy az E330-as komponens rákkeltő lehet, ugyanis általában éppen a szájpenész és a szájgyulladás ellenszereként ismerik el, semmint annak okozójaként. (Az E330-as adalékanyag hatása: allergén, bőrérzékenységet okozhat, karcinogén – a szerk.)

Ételek és italok egyébként szép számban egyaránt tartalmazzák antioxidáns szinergistaként. Ha okoz rákot, ha nem, ajánljuk, hogy fogyasszon sok zöldséget és gyümölcsöt, bizonyos vitaminok ugyanis meggátolhatják a betegség kifejlődését a szervezetben.

Ez a cirtomsav nem ugyanaz

Ellentmondásnak látszik tehát, hogy a citromsav, amely megtalálható a gyümölcsök levében, okozhat például malignus rákot, amikor is egyértelmű, hogy a gyümölcsök fokozott fogyasztása éppen hogy meggátolhatja annak keletkezését. Igen, ez így van, lehetséges, hogy tévedek – természetesen azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nem feltétlenül egyezik meg e két citromsav.

A pezsgő italban szereplő adalékok között az egyik összetevő az E211. (Ez a nátrium-benzoát. A vegyületnek és sóinak használatát a kutya- és macskaeledelekben betiltották. A macskáknak már 5 ezreléknyi is halálos lehet. Az E210-213 az embernél viszonylag gyakran vált ki allergiát, asztmát, csalánkiütést. Az L-aszkorbinsav, az E300 jelenlétében a nátrium-benzoátból mérgező benzol képződik. Fennáll a gyanú, hogy lebomlásakor megterheli a májat, érzékeny embereknél – különösen az aszpirin-allergiásoknál – allergiát okozhat – a szerk.)

Az csak ráadás, hogy a sok ártalmas adalék mellett a nem visszaválható üveggel is terheljük a környezetet. Megjegyzem, az italból azért szépen kortyolgattam (egyedül a vendégeim közül), hogy meglegyen az idillem az ünnepléshez. Nem is maradt el a jutalom. Kb. 4 dl elfogyasztása után negyedóráig kettős látásom volt. Ennyi alkoholos pezsgő meg sem látszott volna rajtam, bár nagyon ritkán iszom szeszt. Ha valaki viszont ezt várja a buborékos italtól, biztatom, kóstolja meg a Kölyökpezsgőt, mert erre kiválóan alkalmas.

Egészséges kölyökpezsgő házilag:

Hozzávalók:

  • 1-2 dl cukormentes málna szörp
  • 1 liter szénsavas ásványvíz (oldott ásványi anyag tartalom 500 mg-nál ne legyen több)
Szerintetek kell még valami bele? Szerintem nem. Buborékos, gyümölcsös… és finom.

Forrás: csaladinet.hu/http://babamama.rs/csak-kolyokpezsgot-ne/
Fotó: illusztráció





AKTUALITÁSOK
2014.12.29.

Közel húsz vajdasági család élete változott meg az ünnepekre, a Pannon RTV Adni öröm című műsorában összegyűlt adományoknak köszönhetően. Az emberek összefogásának hála, a Pannon Televízió képernyőjén megjelent szomorú történetek vidám pillanatokká változtak.

Rengeteg ajándék került a szabadkai Urfi család karácsonyfája alá. Néhány hete még azt gondolták, hidegben várják majd az ünnepeket. A gyerekek most annyi édességet kaptak, hogy nem győzik megenni. Urfi Zsolt: „Általában édességet kívántak karácsonyra és ez teljesült is nekik.” Az Urfi házaspár nem tudott volna ajándékokat vásárolni a gyerekeknek. Nincs rá pénzük. Az anyuka hálás a sok adományért, amelyeket azután kaptak, hogy bemutattuk történetüket.

A szabadkai Kocsis család karácsonya is boldogabban telt, mint az előző években. A sok jólelkű embernek köszönhetően teljesült a gyerekek kívánsága. Az anyuka mindent megtett, hogy a gyerekeknek szép karácsonya legyen. Betlehemet és mézeskalácsot is készített. A kívánságaikat viszont nem tudta volna teljesíteni. Nem csak a gyerekek álma vált valóra. Az anyukának két évig nem kell lakbért fizetni. Emellett élelmet és ruhát is kaptak. Kocsis Kohajda Ibolya: „Kaptunk élelmiszert a tanítóképzőtől, ők voltak kint. Kaptunk egy nagy zsák ruhát. Megkaptuk a biciklit természetesen. A kislány kapott babát.”

A Caritas továbbra is folyamatosan szállítja az adományokat Vajdaság-szerte a Pannon RTV-ben bemutatott rászoruló családoknak. A segítőkész embereknek hála, több nehéz sorsú felnőtt és gyermek élete változott meg az ünnepekre.

Forrás: http://pannonrtv.com/web/?p=176610





AKTUALITÁSOK
2014.12.27.

Kétnapos modellvasút-kiállítás nyílt a szabadkai Új Városházán. A több mint 30 méter hosszú terepasztalt és a vonatokatvasárnap is megtekinthetik az érdeklődők.

Az alagutakon és domboldalakon végighaladó vonatok kicsiknek és nagyoknak egyaránt tetszettek. Sokan kilátogattak szombaton a szabadkai Új Városházán megtartott modellvasút kiállításra.

Dobó Kornélia: „Nekünk nagyon tetszik, mert méretarányosan van kialakítva és a gyerek borzasztóan szereti a vonatokat, azért jöttünk el. Most megnézzük, hogyan néz ki, hogy valaki igazi szenvedéllyel, pénzt és időt nem kímélve létrehozzon egy olyan csodát, ami itt van.”

Huszka Kitti: „Szüleimmel meg a húgommal jöttem és nagyon szép ez az egész. Nagyon jól megcsinálták. Látszik, hogy aprólékos munka.”

A Free Time Rail modellező társaság több mint 4 óra alatt állította össze a terepasztalt. Vert Róbert modellező: „Valamikor óvodás koromban kaptam egy kisvasútszettet. Az még 1988-ban volt és ekkor szerettem bele a kisvasútba. Ekkor még csak a szőnyegen játszottam. 2000 óta foglalkozok komolyabban modellezéssel, tehát lecseréltem a játékvonataimat ilyen komolyabb modellekre. Kiállításokat 2009 óta csinálunk az egyik kollégával és folyamatosan fejlesztjük a terepasztalt.”

A modellvasút-kiállítás az Új Városháza épületében vasárnap 10 és 18 óra között is megtekinthető.

Forrás: http://pannonrtv.com/web/?p=176588





AKTUALITÁSOK
2014.12.23.

Csodasarokkal gazdagodik nyolc vajdasági iskola. Hétfőn Bajsán és Zentán örülhettek a gyerekek és pedagógusok a hasznos ajándéknak.Kedden Felsőhegyen, Gunarason és Temerinben adják át a nyereményt a Magyar Nemzeti Tanács képviselői. A csodasarkot a gyerekek a Miénk a város! elnevezésű online játékon nyerték, amit Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar felsősök éve kapcsán hirdetett meg.

A bajsai Testvériség Egység Általános Iskolába megérkezett az elsősöknek a csodasarok. Pletikosić Martin nevezett be a játékba, és nyerte meg a játékokat iskolatársainak. Természetesen egy ajándékot magának visz majd haza. „Ha van háromszögdomino, anyukámnak az tetszett, ezért azt választom. Ha nincs, akkor kockákat.”

Bajsán Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke adta át az ajándékcsomagot. „A kisdiákoknak is lehetőséget adtak, hogy bekapcsolódjanak a Mi városunk! című játékba. A legjobbakat ilyen ajándékokkal tüntetjük ki, amelyek valójában az iskolában maradnak. Iskolájuknak, osztályuknak nyerték ezeket az ajándékokat.”

Zentán a Margaréta óvodásai voltak a szerencsések, akik megkapták a sok ajándékot rejtő csodasarkot. Perpauer Attila, az MNT tagja vitte el az ovisoknak a játékokat, és együtt bontotta ki velük. „Mindenki a maga tehetségével tud tenni a közösségéért. A gyerekek rajzaikkal, szüleik és testvéreik segítségével rajzoltak és kvízfeladatokat oldottak meg.”

A hét első két napján Bajsán és Zentán kívül Gunarason, Felsőhegyen és Temerinben adnak még át csodasarkot.

Forrás: http://pannonrtv.com/web/?p=175809





Archívum